Rég volt ilyen olcsó a dollár

Rég volt ilyen olcsó a dollár

Tegnap a megszokottnál nagyobb mozgás voltak a devizapiacon. A kínai kereskedelmi tárgyalásokról szóló (egyelőre azért elég ködös) hírek, illetve az amerikai inflációs adat új lendületet adott a dollár gyengülésének, ami ma reggel folytatódva az euróval szemben újra az 1,15-ös szint fölé került. Az ilyen helyzetekben a forint erősödni tudott, tegnap sem volt ez másképp: két hónap után egy kis időre újra 400 alá került az euróval szembeni kurzus, ma reggel egy hajszállal a 400-as szint felett indult a nap, innen pedig a romló nemzetközi hangulatban esésnek indult a forint.

8 százalékot zuhant a Mol – Mi történik itt?

8 százalékot zuhant a Mol – Mi történik itt?

A BUX indexben nem veszik figyelembe az egyes részvények osztalékfizetését, ezért a Mol árfolyamának osztalékvágás miatti esése nincs hatással a börze mai teljesítményére. A BUX kifejezetten erősen indította a napot.

Szinte az összes részvényét eladja a Gloster

Szinte az összes részvényét eladja a Gloster

A Gloster a Budapesti Értéktőzsdén tette közzé, hogy a programokban meghatározott feltételek teljesülésének hiányában a cég MRP-szervezete visszatranszferált a társaság részére mintegy 230 ezer Gloster törzsrészvényt. Ezt követően azt közölte a cég, hogy részvény adásvételi szerződést írtak alá 545 000 darab saját tulajdonában lévő Gloster törzsrészvény eladására, ezt követően a társaság saját részvényeinek állománya 7405 darabra fog csökkenni.

Van még potenciál a Magyar Telekomban a Concorde szerint

Van még potenciál a Magyar Telekomban a Concorde szerint

A Concorde felülvizsgálta a Magyar Telekom részvényeinek értékelését, ami változásokat hozott mind a célárban, mind az ajánlásban. Az elemzőház új előrejelzése szerint a távközlési óriás részvényei további növekedési potenciált rejtenek magukban.

Ugrik az olajár

Ugrik az olajár

Máris ugrik az olajár, miután Donald Trump hétvégén vámokkal sújtotta Mexikót, Kanadát, illetve Kínát is, a piaci szereplők pedig arra számítanak, hogy ez az olajpiacon is problémákat okozhat. Ennek megfelelően a Brent és a WTI is több mint 2 százalékos pluszban van hétfő reggel.

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

Kijött a hét legfontosabb adata, estek az amerikai tőzsdék

A romló nemzetközi légkör ellenére jó hangulatban zajlott a kereskedés a magyar tőzsdén, ráadásul új történelmi csúcsra is került a BUX - a hazai blue chipek közül az OTP árfolyama is soha nem látott magasságba került. Ami a nemzetközi piacokat illeti, ma érkeztek a hét legfontosabb adatai: az amerikai részvényindexek nagyot is estek, miután a munkaerőpiaci adat a magasba repítette az amerikai hozamokat, a friss adatok tükrében ugyanis megnőtt a valószínűsége, hogy a Federal Reserve visszavesz a kamatcsökkentésekből.

Lemaradtál a bitcoinról? Van egy részvény, amire érdemes most odafigyelni

Lemaradtál a bitcoinról? Van egy részvény, amire érdemes most odafigyelni

Csütörtökön áttörte a hatalmas mérföldkőnek számító 100 000 dolláros szintet a bitcoin. A csúcsról csúcsra járó bitcoin grafikonjára ránézve azonban már könnyen úgy érezheti a puskaport eddig szárazon tartó befektető, hogy erről a vonatról most bizony lemaradt. Van azonban egy jó hírünk: akad itt egy másik lehetőség, amellyel most nagy hozamra lehet szert tenni. Nézzük is meg, hogy miről van szó!

Ezen az ábrán látszik csak igazán, mennyire bántják a forintot

Ezen az ábrán látszik csak igazán, mennyire bántják a forintot

A héten bő négy egységgel gyengült a forint az euróval szemben, leginkább a tegnapi, minden várakozást alulmúló GDP-adat mozgatta meg az árfolyamot. Reggel is 2022 vége óta nem látott szinten indította a napot a hazai fizetőeszköz árfolyama, majd délelőtt a tegnap látott mélypontnál is mélyebbre ment egy gyors kilengéssel. Az angol fonttal és a svájci frankkal szemben több mint két éve nem volt ennyire gyenge a forint, mint délelőtt, de a lengyel zlotyval szemben is történelmi mélyponton a forint. Az átmeneti visszakorrigálás után kora este is inkább a gyengülés irányába mozdult el a magyar deviza.

Béklyóban a forint

Béklyóban a forint

Az elmúlt héten a kormány költségvetési egyensúlyt javító intézkedései és a vártnál kedvezőbb amerikai inflációs adat miatt erősödni tudott a forint. A hétvégi, Donald Trump elleni merénylet hatására azonban erősödni kezdett a dollár és egyenlőre a forint erősödése is megtorpant valamelyest. A hét legnagyobb kérdése, hogy van-e még erő a magyar devizában.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.